A bátorság kora

Sokféle metamorfózison megy keresztül az új létezés, ami beleébredni szándékozik ebbe a földi létformába. Úgy érzem ez is nagyon fontos része ennek a vedlési folyamatnak. Csak azt mutatni meg, ami egyezik a magunkról alkotott elképzeléssel, és minden más maradjon rejtve egy nem látható tartományban. És még mindig ebben a tévhitben tévelyeg az emberiség. Ezt sugallja minden. Az elfogadódik -bár ki tudja miért-, hogy a folyamatos fogyasztásra alakított világ ilyen, de a hétköznapi élet, a személyes kapcsolatok, sőt valójában a saját belső megélés is ezt a mintázatot követi. Mitől félünk, mi jöhet felszínre, mi tükröződhet, ha őszinték vagyunk? Merünk-e azok lenni, tudjuk-e, hogy mi az? Milyen mélyre vagyunk merészek bemenni a tudatunk ismeretlen üregébe? És bármit találunk is ott, azt minek tekintjük, rejtett kincsnek vagy még mélyebbre tuszkolandó, soha ki nem bányászandó méregnek?

A minták csak addig léteznek, amíg rájuk nem ismerünk. Onnan már nem tudattalan átélői, hanem tudatos döntéshozói vagyunk az életünknek. De mivel az ember jobban fél attól, ami ismeretlen, mint attól a félelemtől, amit úgy gondol, hogy már ismer, és ezáltal képes együtt élni ezzel, ezért bennmarad a megszokottban. Innentől viszont ez egy döntés, nem pedig minta. Bátorság vagy belenyugvás. Bátorság vagy kifogás. Bátorság vagy fájdalommal járó, de ismert dagonya. A pepecselés, a visszarettenés is egy döntés, de ez ugyanazt a félelmet táplálja, amiből felébredni szeretnénk.

Szeretettel, Zoltán