Hajnali szertartás

Éjjel kettő és már egy órája próbálom kitolni még egy kicsit az alvással töltött előző néhány órát. Aztán, mint már sokszor előtte, úgy döntök ez egy tökéletes alkalom elkészíteni egy szolid 40g-os kakaót, és kapcsolódni a növényen keresztül önmagam, egy sokkal tágabb minőségével. Az éjszakai, hajnali szertartás számomra a legmélyebb, legintenzívebb belső barangolást hozza. Egy mécses az oltárra, füstölő, kakaó kimérése, növényi tej és víz megmelegítve, csendes éneklés és belesuttogott szándék a kevergetés közben. Miután kiöntöm a nedűt a csészébe, egy bögre meleg víz társaságában leülök a fotelbe és felveszem a fülhallgatót. Elindul a zene és kezembe veszem a még gőzölgő kakaót és szívem előtt tartva tisztelettel tekintek az oltárra. Hálával köszönöm mindazt, amit eddig kaptam és, ami most tapasztalódik. Lassan a számhoz emelem a csészét, némán belesuttogom a hálám és a szándékom mielőtt belekortyolok. Az első cseppek ízlelése olyan örömteli, hogy belül mosolyogva elönt a hála, mert ismét itt lehetek és átélhetem ezt. Aztán egyfajta megnyugtató izgalommal lenyelem az első kortyot, ami egy alázatos, teljes odafordulás, önátadás a növénynek, a tapasztalatnak, és valami többnek. Néhány perc alatt kiürül a csésze és egy pici vízzel kiöblítem, hogy semmi se vesszen kárba.

Aztán hátradőlök és engedem történni mindazt, ami megjelenik. Az első tizenöt-húsz percben még vannak pusztán az elme tárolt emlékekből, adatok zárt halmazából felmerülő jelenségek. Aztán egyszer csak ott van a ráismerés pillanata. Ennek sok arca van, de mindegyik tiszta bizonyosságot hordoz. Megnyílnak a kondíciók kupolái és áttapasztalhatóság van. Érzékelhetővé válik egy sokkal tágasabb tér, amit eltakar az élet óhatatlan tévelygéseiben felhalmozott feleslegesség. Minden, ami érzéklehető, az a szívből indul. Ez a láthatatlan átjáró.

Ebben a térben más minőségűek az élmények. Telítettebbek, kételynélküliek, egyértelműbbek és igazak. Kaptam rengeteg választ még fel nem tett kérdéseimre is, útmutatást, sokkal szélesebb összefüggéseket, rengeteg ráismerés volt magamról, a világról magamban, a testemmel való kapcsolatomról, fogantatás előtti pillanatokról, életem könyvének fejezeteiről, családi mintázatokról, önmagamról alkotott tévképzetekről. Van, mikor a szeretetteliség csak túlcsordulni képes és minden ebbe az érzésbe olvad bele. Van olyan megindító felismerés és élmény, ami még évek távlatából is olyan élő és bármikor visszaidézhető. Ám rengeteg felismerés egyfajta minőségnek a lenyomatát hagyja maga után, de az emlékezet elől rejtve marad.

Van, hogy az elme talál magának egy kiskaput és beférkőzik ebbe a szentélybe. Miután felismertem a nem várt vendéget, csak a zenére kezdek figyelni. Addig és olyan mélyen, hogy a zene forrása többé nem kinn van, már én vagyok maga a zene. Ekkor ismét a tágasság van.

Lassan öt óra és elkezd visszahúzódni a kondíciók zártnak érzékelhető burkolata. Ám mindaz, ami beáramlott ez idő alatt, az nem múlik el nyomtalanul. Rövidebb-hosszabb órákig megmarad a tágasság élménye, az emelkedettség, a tiszta érzékelés és gondolatok. Megmarad a szeretetteliség, megmarad a sokkal nagyobb kontextus, a tiszta kommunikáció, a kreatív szikra, a lényem egy teljesebb energiája. Elmondhatatlanul más így megélni a mindennapok történéseit. Bármilyen történést. Becses kincsként hordozom és táplálom ezt. A rengeteg kapcsolódás után egyre bizonyosabb vagyok abban, hogy valójában csak az ilyen minőségű tapasztalást hívhatom életnek. Sok eszköz áll rendelkezésre és segítheti ezt a felismerést, vagy történhet ez teljesen spontán. Minden másra csak szükségszerű, de mégis egyfajta tévelygésként tekintek.

Szeretettel, Zoltán