Legyen minden könnyed!

Ehhez a kijelentéshez egy nagyon személyes történetem fűződik. Most csak azt osztanám meg ebből, ami szorosan kötődik ehhez. A múlt év végén édesanyám kiszületett ebből a világból és abban az áldásban részesülhettem, hogy az utolsó néhány hónapban minden nap ott lehettem mellette. Ez az időszak számára már teljes kiszolgáltatottságban telt, mindenben másokra szorult. Mégis, ami még ekkor is feldühítette, az a felesleges és értelmezhetetlen elköszönő mondatok voltak azoktól, akik már tudták nem látják többet. Hát hogyan legyek jól, hogyan vigyázzak magamra, hogyan gyógyuljak meg? Ha tudnám, megtenném- mondta ezután már csak nekem. Értettem ezt is és persze azt is, hogy az ilyenfajta párbeszédhez nincs öröklött kulturális etikett. Ezért én minden nap úgy búcsúztam Tőle, hogy: Legyen minden könnyed! Nagyon örült és megnyugvásra lelt ebben. Viszont akkor még nem sejtettem, hogy ez a mondat a saját életem egyik mantrájává válik. Annyi rétege van, annyi értelmezése, annyi mélysége. Hisz a „legyen” nem mindig van, a „minden” nem mindig hihető, és a „könnyed” nem feltétlen könnyű. Mégis ez egy választás, a bármihez való hozzáállásunkkal kapcsolatban hozott döntés. Az élet történik, a valóságot éljük, ez mind, mindig csak van. Természetesen ez a mondat nem azt jelenti, hogy agymossuk magunkat, hogy bármi is jelenik meg az könnyű. Távolról sem. Ez pusztán egy választott nézőpont, egy viszony, ahogy befogadjuk a pillanatot, ami segít egy hajszálnyi repedést ütni a reakciók pajzsán. A könnyedség valójában a nem belefeszülő azonosulást és az őszintén elfogadó megadást jelenti.

Szeretettel, Zoltán