Van, ami nem közelíthető meg akarattal, csak felismeréssel. A szavak leginkább minket tanítanak, és akkor válnak valódivá, amikor segítenek meghaladni azt, akik éppen vagyunk. Ami igazán hat, az sokszor kimondatlan marad, és csendként ismerődik fel abban, akiben élő. Ez a hívás nem mindenkinek szól – csak azoknak, akik érzik a megérintettséget.

Van egy út, ahol már nem a személyiség finomítása történik, hanem az önátadás annak, ami valódi. A kakaó tiszta víztükörként mutatja meg, hol tartunk önmagunkkal, minősítés nélkül, segítő szándékkal. Ebben a térben lehullhatnak a maszkok és torz elképzelések. Ez a megtapasztalás a bátrak döntése.

Szeretettel kérünk, hogy írd meg a szertartással, az egyéni vagy csoportos kapcsolódással kialakult véleményed. Ez segít másokat, hogy megerősödjön egy bizalom, és a hitelesség. Hálás köszönet! Nehéz erről bármit mondani és nem is tudom, miért kéne. Mégis nyomogatom a billentyűket és engedem a szavakat formálódni. Hogy miért is? Mert egyszerűen máshogy rendezte és rendezi önmagát a létezés, amit felismerni vagyok képes. Nincs értelme fejtegetni az okát vagy az állandóságát me

Ehhez a kijelentéshez egy nagyon személyes történetem fűződik. Most csak azt osztanám meg ebből, ami szorosan kötődik ehhez. A múlt év végén édesanyám kiszületett ebből a világból és abban az áldásban részesülhettem, hogy az utolsó néhány hónapban minden nap ott lehettem mellette. Ez az időszak számára már teljes kiszolgáltatottságban telt, mindenben másokra szorult. Mégis, ami még ekkor is feldühítette, az a felesleges és értelmezhetetlen elköszönő mondatok voltak azoktól, a

Nagyon sokan érzik ennek a hiányát és egy szeretetben összefonódó kapcsolat iránti mélységes vágyat. Nagy kegynek érezzük, hogy mi ebben élhetünk. Ám az együtt töltött 26 évünk annyi állomásán keresztül láttuk ezt változni, hagytuk önmagunkat és a másikat formálódni, megtanultunk magunkban nem áthaladni azon a hídon, ami egy nehéz szembesülésben a másikban keresné vagy akár ráhárítaná ennek okát. Egy szorosan összetartozó kapcsolatban a pillanat minden megnyilvánulása egy tük

Valami fontos történik most. Érdemes befogadónak lenni erre. Ne azért mert láttuk, hallottuk, olvastuk valahol, hanem mert felismerjük, hogy ez mind bennünk zajlik. Ettől lesz valódi és megismételhetetlenül egyedi. Mi van, ha nemet mondunk arra, amit a társadalom, a világban meglévő közös megegyezés diktál? Mi van, ha ezzel nem menetelnénk szépen beállva a sorba? Mi van, ha az ilyen növekedést, fejlődést nem érezzük magunkra vonatkoztatva hitelesnek? Mi van, ha a cél nem több

Ismét megélhettem, hogy mire képes az őszinte szándék. Amikor a valóságba berobban a bizonyossága annak, amiről csak gondolva tudjuk, vagy érezzük, hogy igaz, az egyszerűen megrendítő. Onnan többé soha ki nem törölhető. Ez a mező él és vibrál, mutat és vezet, táplál és tanít, gyógyít és felemel. Minden lenyomata, a valaha „volt és lesz” egyetlen pillanatnak, ott pulzál és kínálja adományainak tárházát. Nem csak a már elfogadott egyéni, csoportos család vagy rendszerállítás lé

Azt érzem, roppant fontos most "észen" lenni és több minőségi időt tölteni másokkal. Megosztani, adni és befogadni. Minden, ami történik bennünk, velünk, egy következmény. Annak a megmutatkozása, amilyen tudatosságban, szeretetteliségben élünk. Ha erre tényleg, zsigerileg ráismerünk, az olyan alázatot hordoz, ami kinyitja szívünk zártságát. Felismerve azt, hogy fizikai és szellemi állapotunk milyen hatással van a testünkre, és hogy milyen fáradhatatlanul dolgozik azon, hogy m

Sokféle metamorfózison megy keresztül az új létezés, ami beleébredni szándékozik ebbe a földi létformába. Úgy érzem ez is nagyon fontos része ennek a vedlési folyamatnak. Csak azt mutatni meg, ami egyezik a magunkról alkotott elképzeléssel, és minden más maradjon rejtve egy nem látható tartományban. És még mindig ebben a tévhitben tévelyeg az emberiség. Ezt sugallja minden. Az elfogadódik -bár ki tudja miért-, hogy a folyamatos fogyasztásra alakított világ ilyen, de a hétközn

Éjjel kettő és már egy órája próbálom kitolni még egy kicsit az alvással töltött előző néhány órát. Aztán, mint már sokszor előtte, úgy döntök ez egy tökéletes alkalom elkészíteni egy szolid 40g-os kakaót, és kapcsolódni a növényen keresztül önmagam, egy sokkal tágabb minőségével. Az éjszakai, hajnali szertartás számomra a legmélyebb, legintenzívebb belső barangolást hozza. Egy mécses az oltárra, füstölő, kakaó kimérése, növényi tej és víz megmelegítve, csendes éneklés és bel

Vagyunk-e együtt érzőek magunkkal szemben? Együtt érzünk-e a gyengeségeinkkel, a minősítő, bíráló, bántó gondolatainkkal, érzéseinkkel, szavainkkal, tetteinkkel? Együtt érzünk-e az elhallgatott titkainkkal? Együtt érzünk-e a nagylelkűségünkkel, az önmagunkhoz és másokhoz való hűségünkkel, a jól használt ez életre kapott kincseinkkel? Együtt érzünk-e azzal, milyen szerepünk van abban, ahogyan a világot látjuk, tapasztaljuk? Felismerjük-e ezeket és ha igen, mit teszünk? Az együ

Hogyan vagy megérintve, mikor találkozol nehéz sorsokkal, látsz, vagy közvetve tapasztalsz tragédiákat, befogadod a természet ereje általi rombolást és ennek elszenvedőinek fájdalmát, kétségbeesését? Mi az első reakciód és mit kezdesz ezzel? Talán sosem volt időszerűbb és fontosabb előhívni és felidézni valami minőséget, ami nagyon is emberi, de túlmutat emberi mivoltunkon. Az együttérzés, ahogyan a buddhizmusban tartják az nemcsak egy főnév, az maga az ige, ami összetartja a